Európában minden megváltozott – Magyarország kulcsállamok társaságában lép előre
Szó sincs az Európai Unió elhagyásáról.
Rómába érkezett vasárnap Moammer el-Kadhafi líbiai elnök, aki egy év alatt negyedszer jár Olaszországban, miközben lendületesen javulnak az afrikai ország és korábbi gyarmattartója közötti gazdasági kapcsolatok.
Silvio Berlusconi olasz kormányfő és Kadhafi hétfőn ünnepli meg a barátsági szerződés aláírásának második évfordulóját, de a ramadan ünnepe miatt csak naplemente után. Az ünnepség alkalmából tartandó lovasbemutatóra 30 telivér berber lovat szállítottak légi úton Rómába. Szokásához híven a líbiai látogató magával hozta beduin sátrát, amelyet ezúttal országa római nagykövete luxusrezidenciájának a kertjében állítanak fel.
Kadhafi, mint legutóbb, 2009 novemberében, egy hostess-ügynökség által válogatott 200 fiatal olasz nő előtt fogja kifejteni országával kapcsolatos gondolatait, és beszél majd a nők szerepéről az iszlámban.